Elsø nap: Érkezésünk Pekingbe

Végre megérkeztünk Pekingbe! WOOP WOOP! 11.30-kor szálltunk le helyi idø szerint, és mint vállakozó szellemu emberek, úgy döntöttünk hogy kipróbáljuk a Pekingi metró rendszert. Jó döntés volt, sokkal egyszerubb, mint aminek tunik és nagyon olcsó is. Gyorsan felvettünk pár kínai szokást, mint pl. hogy hogyan kell betolakodni meg ki a metróból ha az ember lánya el akar érni a cél állomásához. Az úton való átkeléshez szabályait is gyosan megtanultuk: ott megy át az ember az úton, amikor akar, ha a többiek is mennek. Ahogy egy barátom mondta, csak legyen egy egy kínai a két oldaladon. Könnyen megtaláltuk a hostelt, anélkül hogy bárki elütött volna minket.

A Hostelünk egy Hutongon van, ami tulajdonképpen egy hosszú szuk utca, ahol ételt és mindenféle portékát lehet venni. Bár az utca tele van emberekkel, a szombánk olyan csöndes, mintha a semmi közepén aludnánk. Van légkondi, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Délután találkoztunk egy volt osztálytársammal Magyarországról, Ritával, aki már 5 éve él itt és folyamatosan beszél Kínaiul (nagyon menø!). A barátjával együtt elvittek miket egy sétára és elláttak jó tanácsokkal. Abban is segítettek, hogy úgy megtapasztalhassuk a tradícionális kínai konyhát, ahogy egyébként nem tudtuk volna. A kis étkezdében ahova elvittek, nem voltak képek az ételekrøl, nem volt menü, semmi nem volt angolulés az egész hely kaotikusnak tunt, de Rita és barátja segítettek és rendeltek nekünk pár ételt (kb 8-at) amirøl úgy gondolták hogy feltétlenül ki kell próbálnunk. Annyit tudok mondani, hogy nagyon eltérø az Európában található kínai/ázsiai ételektøl. Néhány étel kifejezetten finom volt, mint pl. a töltött føzött tészta gombócok,  a marhás “rétes”, tészta egy fajta marha raguval, és egy oljaban sült vörösbab krémmel töltött sütemény.

Helyi idø szerint este 9-kor már kidøltünk aludni, mert csak 1 órát sikerült aludnunk a gépen. Elsø benyomásaink: Nagyon sok téves elképzelés/sztereotípia van Kínáról amik nem igazak (legalábbis Pekingre tuti nem). Tisztaság van, biztonságos és nem rendkïvülien más. Nagyon sok ember van, amihez hozzá kell szokni, és a kínai nyelv tudásunk hiányától kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat. Nagyon jó egyébként, és izgalmas. Vannak hatalmas, gyönyöru és egyben méltóságteljes épületek, és a kis sikátorokban való sétálgatás is fantasztikus élmény.

Várjuk hogy jobban megismerhessük ezt a fantasztikus várost!

Puszi,
Eszti és Simon

One Reply to “Elsø nap: Érkezésünk Pekingbe

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük